Tizenötmillió magyarnak épül templom Verőcén
Az építkezés nemzetközi összefogással folyik. Az új intézmény felekezettől függetlenül működik majd, és fő célja a magyarságtudat erősítése.
A Kárpát-Haza Temploma kicsiben: így néz majd ki az épület, ahol minden vasárnap a magyarságért, a közös értékek felelevenítéséért szól majd az imádság. Itt, a Lózsi-völgy dombján fog felépülni az imatemplom, amelyre közadakozásból eddig egymillió forint gyűlt össze.
A templomot Bethlen Farkas polgármester álmodta ide, Verőce határába: „Olyan kisugárzása van ennek a hegynek, és az ember lelkét is elragadja" – mondta a polgármester.
Az építkezéshez önkéntesek segítségére is számítanak, határon innen és túlról.
Lőrincz Kálmán szervező megjegyezte: „Egymás kezét fogva tudjuk ezt a templomot megépíteni, és reményeink szerint az egész Kárpát-medencéből, sőt Amerikából, Ausztráliából is jönnek emberek, és itt fognak prédikálni, meg velünk együtt építeni.
A templom az ősi kemencék mintájára épül, és valamennyi felekezet helyet kap benne. Az egész belső tér egy egyszerű fehér homogén terület, egyetlenegy díszítése van: a szentélyrészén a nagyszentmiklósi kincs égbe emelési jelenete, a turulmadárral és Emesével.
A szervezők remélik, hogy a templom idővel zarándokhellyé válik.
A Közbeszéd vendége Bethlen Farkas Verőce polgármestere és Szabó András szervező. A velük készült beszélgetést nézze meg a csatolt videón!
Duna Televízió
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges

