Kegyelemteljes újesztendőt!

„A régi elmúlt, az új megkezdődött. Adjon az Úristen békességet ennek a világnak és töltse meg az emberek szívét is békességgel. Ami rossz volt és szomorú a múltban, feledtessék el. De ami jó volt és szép, annak maradjon emlékezete örökkön örökkétig. Legyen az Úristennek hála és köszönet a múlt esztendőért s az újat, ami most kezdődött el, ajánljuk hát az Ő kegyelmébe. Mert Őbenne vagyon minden bizodalmunk. Ámen. Boldog újesztendőt!”

"Mikor a nagy fali óra ütni kezdte az éjfélt, abbamaradt a dalolás, mindenki elhallgatott. A bongó óraütések hulltak egyenként a csöndbe s titkos babonák erejével tovább visszhangoztak a lelkünkben. Lassan mindenki felállt. S amikor az utolsó óraütés is elhangzott, nagyapám megszólalt, mély komoly hangon.

„A régi elmúlt, az új megkezdődött. Adjon az Úristen békességet ennek a világnak és töltse meg az emberek szívét is békességgel. Ami rossz volt és szomorú a múltban, feledtessék el. De ami jó volt és szép, annak maradjon emlékezete örökkön örökkétig. Legyen az Úristennek hála és köszönet a múlt esztendőért s az újat, ami most kezdődött el, ajánljuk hát az Ő kegyelmébe. Mert Őbenne vagyon minden bizodalmunk. Ámen. Boldog újesztendőt!”

Boldog újesztendőt kívántunk egymásnak s azzal aludni tértünk. Azt hittem, hogy ezzel vége volt az újév ünneplésének. Lövések dörrenésére ébredtem s ágyamból kiugorva szaladtam az ablakhoz. Alig hajnalodott még odakint.

Az első, akit az ablakból megláttam, János volt, a vadőr. Ott állt a ház sarkánál, majdnem az ablakom alatt, sörétes puskájával az ég felé célozva. Kétszer durrant a puskája, az ablak üvegje megrázkódott a lövésektől s láttam a piros-sárga lángnyelveket kicsapni a puskacső végén. Nyomban utána már a csörgőket is hallottam. A lovak téli szerszámairól való ezüst csörgők voltak. Karikás ostor csördítését is hallottam valahonnan a ház másik oldaláról s akkor már jött is Faragó, csizmásan és bekecsesen, lassú cöklető futással a ház sarka mögül, kezében magasra emelve egy nagy furkósbotot. Pár lépéssel mögötte Öreg János tűnt föl, boros korsóval a kezében. Majd Rebi néni törte szuszogva a havat óriási fakanállal a kezében, a konyhaleányok súrolókefékkel, a szobaleányok seprűkkel s a kocsisunk ostorral kergette a két lovászfiút, akinek nyakában ott csüngtek a lovak téli zörgői és csörögtek, csilingeltek vidáman. Majd hosszú sorban jöttek a többiek, lassú futással. A két vincellér, kis hordókat gurítva maguk előtt. A tehenes, sajtárral a kezében. A kertész, kapával és ásóval a vállán. A kerekes szekérkereket gördítve. És sorban a többiek mind, az egész cselédség, ki-ki a maga mesterségének jelképével. Ott szaladtak mind a ház körül, kiabálva, nevetve, tréfálkozva, akár egy rakás gyermek s a hosszú sor végén a hat béres, csattogó karikásokkal terelve valamennyit.

Eleinte nem tudtam, hogy mire véljem az egészet, de aztán nagyapám jött a szobába s hívott, menjek ki a verandára vele. Felkaptam a kabátomat s szaladtam utána. A veranda előtt, az udvar közepén, pörölyével csattogtatta a kovács a nagy nehéz üllőt és segédje valósággal táncot járt a nagyhasú fujtatón. Valahányszor a ház körül szaladók sora a veranda elé ért, János fellőtt kétszer a levegőbe, a béresek vadul csattogtatták ostoraikat és a lovászfiúk rázták nyakukon a lovak csörgőit. >>Ez egy nagyon régi szokás mifelénk<< magyarázta nagyapám, ahogy álltunk egymás mellett a fagyos téli hajnalban a lépcső tetején és néztük a felfordulást, >sajnos egyike azoknak a szokásoknak, melyek lassan kimennek a divatból. Valódi jelentőségét már régen elfeledte mindenki. Valószínűleg a nap és az élet visszatérését ünnepelték ezzel valamikor, a napok hosszabbodásának és az éjszaka rövidülésének kezdetét, a világosság győzelmét a sötétség fölött. Ugyanakkor hálát adtak Istennek azért, hogy átélték a telet és diadalmasan hordozták körül szerszámaikat és fegyvereiket, melyek az átvészelést lehetővé tették. Régi szokás és mi igyekeztünk megtartani. Büszkeséggel tölti el az embereket mesterségük felé, ha az év első napján ilyen vidám módon mutathatják be szerszámaikat, mellyel kenyerüket kell megkeressék.

A lövések dörrentek, az ostorok csattogtak, csengett a kalapács az üllőn és vidáman csilingeltek a csörgők. Az emberek meg szaladtukban nagyokat kurjongattak, tréfákat kiabáltak egymásnak, míg egymásután kifáradtak s kiálltak, lihegve a szélire. Végül is mind összegyűltek a lépcső alatt és Faragó, nehéz szuszogással mondott néhány szót valamennyiök nevében s boldog újesztendőt kívánt, jó termést, esőt a legelőknek és szerencsés szaporodást a nyájaknak. Nagyapám elmondott egy imát, melyben Isten áldását kérte a vadonatúj esztendőre s az egész világra. A konyha előtt Öreg János mindenkinek a kezébe nyomott egy üveg pálinkát, egy frissen sült kenyeret s egy kiló füstölt szalonnát. Utána valamennyien lementek a disznóólakhoz, ahol ott várakoztak már az asszonyok a zsákokkal s a kondás mindegyik zsákba beletett egy visítozó újévi malacot." 

 gróf Wass Albert de Czege: Átoksori kísértetek (részlet)