A Kárpát-Haza Temploma
(1).jpg)
"Volt egyszer egy ember, aki az Ő háza udvarán oszlopot épített az Ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze." (Wass Albert)
Két évvel ezelőtt Verőcén, a Lósi-völgyben álltam és tekintetem megakadt egy fákkal borított hegyecskén. Meredten néztem a helyszínt és valami megindult a lelkemben.
Kicsi népünk nagyon mélyre süllyedt a tisztesség, a becsület, a munka és a hazaszeretet terén. Oly mélyre, hogy az ember már nem tud mit tenni és azt gondolja, hogy a magyar megújulást már csak valamiféle csoda hozhatja meg.
S lám a csoda a Kárpát-Haza Temploma, ahol minden magyar fohászkodhat Hazánk feltámadásáért, itt áll előttünk. Ennek a kápolnának a felépítése szolgáljon bizonyságul arra nézve, hogy hittel, szeretettel és összefogással a magyar nemzet visszanyerheti önbecsülését és hajdan volt dicsőségét.
Tegyük a Kárpát-Haza Templomát a magyarság kultikus helyévé, ahol találkozhatunk, együtt ünnepelhetünk, és ahol közösen megélhetjük együvé tartozásunk élményét.
Hálát adunk Istennek minden magyarért, határon innen és túl, aki imájával, munkájával és adományával segítette a templomépítés csodálatos feladatának megvalósítását.
Isten áldd meg a magyart!
Bethlen Farkas
Isten kicsiny hajlékának alapkövét 2009. március 21-én – a tavasz első napján – ünnepélyes keretek között raktuk le, ahová igen szép számban érkeztek honfitársaink a határainkon innen és túlról. Oly sok év után a szeretet építkezni kezdett!
Az építkezés nagyon szépen halad a Julianus Barát Alapítvány gondozásában, hála mindazoknak a hazánkért aggódó és tettre kész embereknek, akik – idejüket és energiájukat nem kímélve – áldásos munkájukkal vagy adományaikkal járultak és járulnak hozzá a világ egyik legszebb feladatának megvalósításához. Istennek házat építeni!
Az ökumenikus kápolna átadására 2010. június 4-én, a trianoni döntés 90. évfordulóján került sor. Az építkezés még nem fejeződött be, a dombra felvivő lépcsősor és egyéb kiegészítő létesítmények még nem készültek el.
A jövőben ezen a szép szakrális helyen szólalnak majd meg olyan személyek, akik a Magyarság megmaradása érdekében végzik áldozatos munkájukat, szolgálják Hazánkat.
A Kárpát-medencét kenyérkaréj formában körbeölelő hegyvonulatok varázslatos tájakat és embereket őriznek. Ugyanígy szeretné őrizni és eggyé kovácsolni az itt élőket és ide látogatókat ez a kicsiny kápolna a dombtetőn, a fák közé bújva, akár a kovász, amely szinte láthatatlanul érleli a kenyér tésztáját.
Nem is olyan régen a „mindennapi kenyeret” még mindenki maga sütötte a saját kemencéjében. A búzát – mely minden egyes szemében Krisztus arcát hordozza – életnek hívtuk. Ahogy a kemence a búzaszemekből kenyeret éget, reményeink szerint ugyanígy érleli eggyé az idelátogató lelkeket felekezeti hovatartozástól függetlenül ez a búzaszem alaprajzú kemence-templom.
"Az ima erejéről
Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik."
Máté 7,7-8

